Dr. Török
Béla 1871-ben született Budapesten. A Tudomány Egyetem
orvosi karára 1889-ben iratkozott be. 1897-ig a Szent Rókus Kórház II. Sebészeti
Osztályán működött. Ezután a híres
Kétly Károly által igazgatott II. Belklinikán
lett orvosgyakornok. Az 1898-1899-es tanévben az I. Sebészeti
Klinikán műtőnövendék volt, sebészképzést,
műtői oklevelet nyert. 1899-tõl külföldi
tanulmányutakra indult, ahol speciális fülsebészeti
képzéseken vett részt.
1901-tõl
a II. Belklinikán fülgyógyászati szakrendelést
vezetett. 1902-ben került az Új Szent János Kórházba,
elobb rendelõ-orvos, a fekvõ- és járóbetegeket
látta el. 1911-ben a fülsebészet köréből
egyetemi magántanárrá habilitálták.
Ezen években fáradozott a fülbetegek számára
kórházi osztály létesítésén,
alapításán. 1911-ben és 1912-ben épült
- tervei szerint - az az egyemeletes ház, amelyben 1913-tól
működik az Új Szent János Kórház
fülosztálya. Ennek elsõ vezetõje haláláig,
1925-ig Török Béla dr. volt. Az
I.világháborúban tõrzsorvosként
működött. 1924-ben egyetemi professzori címmel
honorálták, majd főtanácsos lett.
A hatalmas
életpálya egyik fő szakmai vonulata a nagyothallók
segítése. Orvosi és gyógypedagógiai
gondozásukkal Bárczi Gusztáv bevonásával
kezdett foglalkozni 1920-tól. Megszervezte 1923-ban a Magyar
Nagyothallók Országos Egyesületét, annak elnökeként
tevékenykedett. Az első magyar Nagyothallók Intézetét
Török Béla kezdeményezte 1925-ben, Budán,
az I. kerületi Toldy Ferenc utca 64. szám alatt nyílt
meg, késõbb pedig 1934-ben róla nevezték
el. A
nagyothallók részére általa alapított
iskola megnyitását, 1925. december 19-ét, azonban
dr. Török Béla már nem érhette meg -
1925. november 27-én, 54 éves korában meghalt.Intézményünk
1990-ben nyerte vissza nevét, a névadó immár
megint Dr. Török Béla.
Síremléke
Budapesten, a Kerepesi úti temetőben található.
Iskolánk gyermekei évente megkoszorúzzák.
